Peggy Johnsnak, a mindig mosolygós kaliforniai egyetemista lánynak esze ágában sincs úgy viselkedni, mint hippi beállítottságú csoporttársainak, azaz büdösnek találni a pénzkeresés fogalmát. Lehengerlő lelkesedéssel jelentkezik részmunkaidős házvezetőnőnek a visszavonultan élő szobrász, Jeffrey Elliot villájában, és hatalmas buzgalommal próbálja felvidítani a búskomor háziakat. Nincs könnyű dolga, mivel Jeffrey mamája csípős megjegyzéseket pufogtató idült alkoholista, a ház ifjú ura pedig csak a melónak él. Mint kiderül, a nyomott családi hangulat Jeffrey állítólag Európába távozott húgának, Jennifernek köszönhető, akiről egyik villalakó sem akar bővebben nyilatkozni. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy felbukkan egy aggódó középkorú úriember is, aki nem más, mint Peggy elődjének, Agnesnek a papája, és úgy véli, Elliotéknak közük lehet ahhoz, hogy a gyermeke sosem tért haza, miután felmondott náluk…
FIGYELEM! Egyes illusztrációk meztelenséget ábrázolnak, emiatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóim kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.
1969 és 1975 között az USA-szerte igen népszerű ABC tévécsatorna – közkedvelt sorozatai mellett − minden héten új, saját gyártású filmekkel rukkolt elő, amelyek játékideje általában 70 és 80 perc között mozgott. Eme habkönnyű szórakozást és/vagy elgondolkodtató történeteket ígérő művek attól számítottak különlegesnek, hogy néhány ekkoriban már az „aggok” táborát erősítő szupersztár is szerepet vállalt bennük. A szemérmetlen Psycho-utánzatnak minősíthető Scream, Pretty Peggy (Sikíts, csini Peggy!) esetében a kétszeres Oscar-díjas dívának, Bette Davisnek (Jezabel, Veszélyes) jutott az a hálás (vagy épp hálátlan… nézőpont kérdése) feladat, hogy fennkölt unottságot sugárzó, de továbbra is bivalyerős jelenlétével járuljon hozzá a nézettség növeléséhez.
Csini Peggy megpillantja a kacsalábon forgó Elliot-villát, ahol valaki túl sokszor látta a Psychót, és ez egy életre utánzóvá tette
Kíváncsi Peggy felfedezi Hiányzó Jennifert
Az ABC hitchcocki produkciójának „levezénylését” egy dörzsölt profira, Gordon Hesslerre (A veszett farmer és a Playboy-modell) bízták, aki az Egyesült Királyságból érkezett Hollywoodba a B-filmek rajongóinak boldogítása végett. Hessler életművében olyan örökbecsű „rémségeket” találunk, mint az 1969-es The Oblong Box, az 1970-es Cry Of The Banshee és a szintén 1970-es Scream And Scream Again (mindháromban a tengerentúli horrorkirálynak nevezett színészlegenda, Vincent Price brillírozott), nálunk azonban nem e három kultklasszikus, hanem 1985-ös akciófilmje, A nindzsa imája a halálért (Pray For Death) tett szert ismertségre. Gordon Hessler Alfred Hitchcock bűvöletében nőtt fel, és neki köszönheti filmes karrierjét is − első komolyabb hollywoodi munkája az volt, hogy Hitch mester tévésorozatához, az 1955 és 1962 között futó Alfred Hitchcock bemutatjához (Alfred Hitchcock Presents) keresett megfilmesíthető novellákat és kisregényeket, a következő „szériacsomag” (Alfred Hitchcock Hour, 1962−1965) készítésekor pedig már társproduceri és rendezői minőségben tevékenykedett.
„Ne tévesszen meg a teáscsésze, Peggy! Én még ebből is szeszt iszom,…”
„… amint pedig nyugovóra tértek, rávetem magam az üvegre…” (Bette Davis kissé túl hitelesen néz a pohár fenekére.)
„Fogalmam sincs, miért pont szörnyalakokat farigcsálok… Talán a tudatalattim tör ilyenkor felszínre?”
Csini Peggy inkább furcsa ábrázatú, mint bombanő, de a Golden Globe-díjra jelölt Sian Barbara Allen ettől még rokonszenvesen kelti életre
A brit horror fellegváraként emlegetett stúdió, a Hammer „istállójából” importált forgatókönyvíró, Jimmy Sangster (The Curse Of Frankenstein + The Brides Of Dracula) olyan alapanyagot szolgáltatott Hesslernek a Scream, Pretty Peggy képében, amellyel a direktor méltó módon tiszteleghetett Nagy Alfréd előtt: A tisztelgés ezúttal totális imitáció formájában valósult meg, és a nem túl népes szereplőgárda (Csini Peggy, piáló mama, csak fotón látható húg, zárkózott szobrászművész bátyó, higgadt körzeti orvos, az előző házvezetőnő kétségbeesett apja) alapján azt is hamar kikövetkeztethetjük, hogy melyik pasas rohangál éjnek idején Norman Bates nyomdokain és női ruházatban az Elliot-villa körül. Nyilvánvaló kiszámíthatósága ellenére Hessler úr „Hitchcockoskodása” kellemes élményt szerezhet azoknak, akik őszintén tudnak örülni 74 percnyi könnyed retro pszichózisnak.
„Hogy tetszik a „kedves melák” nézésem?” (Ted Bessell Jeffrey Elliotként színlel.)
Melyik úr bújik hölgyhacukába? Tessék megtippelni!
Ráadás:
Jeffrey Elliot húga, Jennifer csupán egy csábos potréfotó révén bukkan fel a filmben. Az ehhez szükséges kellékképet a német származású aktmodell és színésznő, Christiane Schmidtmer bocsátotta a stáb rendelkezésére. Schmidtmert a 60-as évek elején úgy „tálalta” az amerikai sajtó, mint Marlene Dietrich (A kék angyal + A vád tanúja) lehetséges utódját, ám a hölgynek lassanként rá kellett ébrednie, hogy a „furcsa akcentusú szőke német nő” klisészerepkörénél több nem fog kijutni neki. A 60-as évek közepén még olyan jelentősebb alkotásokban is feltűnt, mint az Oscar-díjas Bolondok hajója (Ship Of Fools, 1965) a 70-es években viszont már egyre kisebb feladatokat kapott, amelyek közül kétségtelenül a Scream, Pretty Peggy-hez kapcsolódó volt a legkisebb, elvégre el sem kellett látogatnia a forgatás helyszínére. Íme, néhány felvétel Frau Schmidtmer modell korszakából…
